- A 71 sz. főútról fokozatosan kiszorítják a kerékpárosokat. Először csak egy-egy szakaszon jelezték, hogy itt nem szabad tekerni, majd lépésről lépésre minden olyan szakaszra kikerültek a tiltások, ahol bármilyen párhuzamosnak tekintett infrastruktúra megjelent. Ezt követően, a Veszprémi Rendőrség a médiafelületein kampányt is indított, hogy az ésszerűtlen tiltást a közlekedésbiztonság jelszavába csomagolva fogadtassa el a közlekedni […]
- Az öt országos listát állító pártból idén négy (Fidesz-KDNP, Magyar Kétfarkú Kutyapárt, Mi Hazánk Mozgalom és Tisza Párt) reagált a kerékpáros közlekedés fejlesztésével kapcsolatos kérdéseinkre. Ezúton is köszönjük válaszaikat!
- Kerékpáros szempontból egészen érdekes helyzet állt elő a két vezető politikai erő választási versenyében. A Fidesz három éve elkészítette a Nemzeti Kerékpáros Stratégiát, így konkrét választási programszöveg hiányában ebből szűrhető le, mit szeretnének tenni ezen a területen. Néhány napja pedig megjelent a Tisza programja, amiben a kerékpár szó egy mondatban szerepel: "Megvalósítjuk a Nemzeti Kerékpáros […]
- Március elején lezárult a Bubi második generációjának időszaka. Az átmeneti leállás sokaknak fájdalmas, és őszintén szólva számunkra sem ideális helyzet. Tavasszal hagyományosan egyre többen ülnek nyeregbe, ilyenkor különösen nagy szükség lenne egy jól működő közbringarendszerre.
- 350 rendezőt keresünk az április 18-i I bike Budapest bringás felvonulásunk lebonyolításához. A rendezők a menet elején indulnak, majd megadott helyeken leállva biztosítanak egy-egy kereszteződést, közlekedési csomópontot. A menet végéhez csatlakozva ők zárják a felvonulást. A korábbi évek sikere után idén is keresünk gyalogos rendezőket is, nem szükséges, hogy legyen biciklid! Ha pedig a gyerkőcöddel […]
- 2026. január 20-án megjelent az új KRESZ-módosítás tervezete, és egyúttal elindult az online társadalmi véleményezés is. A tervezet számos ponton érinti a kerékpáros és a gyalogos közlekedést, ezért a kerékpározással foglalkozó szervezetekkel az egységes szakmai fellépés érdekében 2026. január 29-én közös egyeztetést tartottunk.